Elkészült az ország legnagyobb tűzfalfestménye!

2015. szeptember 17. - KAndras

Budapesten a Bárdos Lajos Ált. Isk. és Gimnázium udvarán tavalyelőtt bontottak le egy épületet, aminek eredményeképp keletkezett egy több, mint 1000 m2-es téglafelület. Két hetes felújítási folyamat után kezdődött meg a festés, Vidák Zsolt grafikusművész terve alapján.

1.jpg
Az elkészült alkotás előtt a Neopaint csapata látható! A TűzfalRehab az Erzsébetvárosban program megvalósítói. 

2.jpg

A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban “ programról

Erzsébetvárost, mint Budapest valamennyi kerületét, számtalan elhanyagolt falfelület szürkíti. Ezek nagy százaléka bizonyos dekorációs eszközök bevetésével könnyűszerrel felújítható és színesebbé tehető. A VII. kerület belvárosi része (Nagykörúton belüli terület) az utóbbi időben nemcsak a romkocsma-kultúra epicentrumaként, hanem a budapesti urban szcéna kibontakozásának helyszíneként ivódik bele a köztudatba – amely mind helyi, mind turisztikai szempontból igen nagy jelentősséggel bír.

Erzsébetváros egy ilyen nagy ívű projekt megvalósításának tökéletes helyszíne, tűzfalainak és köztéri falfelületeinek kreatív újjáértelmezése nemcsak a többi kerület, de számos magyar város számára is követendő példával szolgálhat. A köztéri falfestések nemcsak vizuális értékekkel bírnak, hanem szervesen kihatnak környezetükre is – élhetőbbé és élvezhetőbbé teszik a kerület bizonyos pontjait, miközben pozitívan hatnak a kerületben lakók és az arra járók kedélyállapotára is.

3.jpg

Ez lett a TűzfalRehab az Erzsébetvárosban program 15. falfestménye a VII. kerületben.

4.jpg

A gyerekek körében oly népszerű böngésző könyvek hangulatát idézi ez az aprólékosan kidolgozott alkotás. 

 7.jpg

Támogató: Erzsébetvárosi Önkormányzat
Partner: Trilak Festékgyártó Kft.

8.jpg

Egyik legérdekesebb kép: Előtte és Utána ! 

Gratulálunk az alkotóknak! 

Kovárczi András (Farm-Ker Kft. www.farmtuzep.hu ; www.epitsram.hu ; www.decoreco.hu)                                                                             

A bejegyzés trackback címe:

https://farmtuzep.blog.hu/api/trackback/id/tr237794860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.